Szent László szárnyas oltár

Posted on

Mérete: 123×103 cm                Anyaga: bükk          Készült: 2010.

A szárnyas oltár   Szent László  király legendáit  mutatja  be.

“……világos nappal mennyei látomás jelent meg Szent Lászlónak. Az pedig így szól bátyjához, Géza herceghez.
– Láttál-e valamit?
– Semmit – felelte a herceg.
Így szólt ekkor Szent László:
– Amint tanácskoztunk, az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott és a fejemre helyezte. Nyilvánvaló tehát, hogy győzni fogunk Salamon felett, aki számkivetve elmenekül majd az országból, s a koronát az Úr neked adja…..”

 

László   katonáival  sokáig   üldözte az  ellenséget. Elfáradtak, mikor  pihenni készültek ,  szétnéztek, s látták  viz  nincs a közelben.  Akkkor a Szent király  bárdjával a  sziklára  sújtott., annak nyomán bővizű  patak fakadt, a katonák  szomjukat olthatták,   s  újúlt  erővel  üldözhették az ellenséget.

 

 

 

 A középső  szárny a  leányszabadítást  mutatja be.  A csatából  menekűlő  kun  vitéz  elrabol egy  magyar leányt. Ezt  vette észre  Szent László  és    üldözésére  indult,  Mikor  beérte a menekűlőt, ádáz viadalban   legyőzte  a kunt.             A középső  tábla  tetején   Szűz Mária szobra  van. A legendák szerint  Szent László  előtt a csatákban egy  ragyogó alak  haladt.,  A Szűz Anya így segítette   gyűzelemre   Lászlót  és a magyarokat.

 

 

Az oldalszárnyak  hátoldalára  koronás, árpádsávos címer  és két  keresztbe tett bárd  került faragásra,  melyek csak  zárt állapotban  láthatók. A szárnyasoltár   különböző pácokkal  lett  színezve,   majd  arany  és  ezüs  bevonatott  kapott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük