Keresztút Szankon

Posted on

Sok évvel ezelőtt  megrajzoltam egy, tizennégy stációból álló  keresztutat, azzal a nem titkolt  vággyal, hogy  egyszer  sikerül  megfaragni. A tervek kifejezetten  faragáshoz készültek. A terv sokáig  lapult a fiók mélyén,  bár készült róla nyomtatott változat több méretben is.

 

2017-ben  érkezett egy megkeresés, hogy Szankon  szeretnének egy keresztutat készíteni. Szank  kedves helyünk,  több alkalommal  faragtunk barátaimmal a községben. Szerető közösség  vett ott minket körül mindig.  Most örömmel  mondtam igent a felkérésre. A terveimet  rendelkezésükre bocsájtottam,  azzal, hogy egy közös alkotótáborban készüljenek  el a stációk. A munkákhoz időben hozzá láttunk. Megtervezem  a táblákat magukban fogadó lábazatokat.  A plébános úr kérésére  elkészítettem a 15. stáció tervét, a “Feltámadást”.  A helyszínen  kitűztük a  stációk helyét.  A község összefogott és a  lábazatok  építését  kalákában  végezték.  Elkészültek a  táblák,  ezeket  előzetesen megmunkáltuk, előkészítettük a faragásra. Tudtuk, hogy  kevesen leszünk a feladathoz, ezért  néhányan  előre dolgoztunk,  és otthon  megfaragtunk egy-egy táblát.

Elérkezett az alkotótábor ideje, összegyűltünk Szankon .  A Heves megyei Népművészeti Egyesület  faragóihoz többen  csatlakoztak Erdélyből,  Kiskunmajsáról és elkezdődött a munka . Jó hangulatban dolgoztunk, egymást segítve készültek a  táblák. Esténként vidáman telt az idő.


A képeket az alábbi mesterek faragták:

I.- Figura László

II.- Varga  Csaba

III.- Szigyártó Miklós

IV.- Szabó József

V.- Derzsi Pál

VI.- Farkas József

VII.- Varga Csaba

VIII.- Molnár János

IX.- Barta Zsolt

X.- Balatoni Tibor

XI.- Nagy Judit

XII.- Balatoni Tibor

XIII.- Kányádi Béla

XIV.- Kiss István

XV.-Kiss István

Az szerettem volna  hogy  a felíratok egységesek legyenek, ezért  minden feliratot   Farkas József  készített el. A faragások  beszerelésre kerültek  a stáció  lábakba.  Ezek  fehér téglából  kerültek megépítésre,  gránit fedést kaptak  és kovácsoltvas kereszt került  a tetejére.

Egy álom  beteljesült, elkészült barátaim segítségével  a Keresztút  Szankon.  Megáldására  ünnepélye keretek között került sor a falu  apraja és nagyja előtt,  melyet  Bábel Balázs érsek atya végzett. Ennek emlékére egy , Szank címerével ellátott feszületet  ajándékoztam Érsek úrnak.

 

A szertartás során végig jártuk a stációkat. Öröm töltött  el, hogy méltó helyen sikerült  megvalósítani  egy régen dédelgetett  tervemet. Köszönet a községnek, hogy lehetőséget biztosítottak  a kivitelezésre. Faragóbarátaim odaadó, szorgalmas munkával  keltették  életre a stációk  figurát, hogy a hívek  áhítatát  szolgálják.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük