A kiskondás

Posted on

 Mérete: 50×185 cm  Anyaga: tölgy   Készült: 2026.

Az idei XI. Aldebrői Fafaragó Tábor feladata számomra a Kiskondás szobrának elkészítése volt. Már a tervezéskor éreztem, hogy ez az alkotás több lesz egy egyszerű faszobornál: egy olyan mesepad részeként készül, amely a magyar népmesék világát hozza közelebb a gyermekekhez és a felnőttekhez egyaránt.

A mesepad közös alkotás eredménye. Én a Kiskondás alakját faragtam meg, Simon Attila, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagja készítette el a történet segítő állatait – a rókát, a halat és a galambokat –, míg Sándor Attila erdélyi mester  a királylány szobrát formálta meg. Öröm volt látni, ahogy a három alkotás napról napra egymás mellé kerülve egyetlen történetté állt össze.

Faragás közben gyakran eszembe jutott, hogy a Kiskondás nem csupán egy mesehős. A becsületet, a kitartást és a leleményességet jelképezi, olyan értékeket, amelyek ma is fontos üzenetet hordoznak. Ezt szerettem volna a fa erezetén, a mozdulatokon és az arckifejezésen keresztül is megmutatni.

Az avatás különösen emlékezetes marad számomra. Az úrnapi körmenetet követően a mesepadot ünnepélyesen felszentelték, majd Szabó Gellért a szobrok mellett elmondta a Kiskondás népmesét. Abban a pillanatban a faragott alakok valóban életre keltek. Bízom benne, hogy a mesepad még hosszú éveken át örömet szerez a gyermekeknek, és sok családot ösztönöz arra, hogy megálljon egy pillanatra, leüljön, és újra felfedezze a magyar népmesék időtlen világát.

Szignóm a Kiskondás tarisznyán került  befaragásra:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük