Krisztus

Homonnára készültem az első nemzetközi faragó táboromba, ahol mindjárt kiállítást is  rendeztek munkáimból. Erre az alaklomra készítettem  el  a faragást, mert a teljes anyaghoz  hiányzott. A színezést vizes pácokkal készítettem, a töviskoszurút koronatövis ágakból fontam. … TovábbKrisztus

Bükkzsérci Szent István

Az első bükkzsérci bemutatóm alkalmával készítettem el Szent István szobrát. Nagy volt az érdeklődés, ott először  látták  egy szobor  elkészültét “élőben”. Ez az érdeklődés azóta is  megmaradt,  sokan már ismerősként köszöntenek, várják a következő  alkotást. A kész munka kedvelt fotózási pont, családok,  baráti társaságok  fényképezkednek itt. … TovábbBükkzsérci Szent István

Szilasi Szent Flórián

A nyitrai kerület komáromi  járásában (ma Szlovákia) van Szilas község. Önkéntes tűzoltó egyesületük 2015-ben ünnepelte 130 éves  fennállását. Erre az alkalomra faragtam  Szent Flórián szobrát, melyet ünnepélyes keretek között  avattak fel. … TovábbSzilasi Szent Flórián

Árpád-házi szentek

A  uralkodóházak közül, a magyar Árpád-ház adta a legtöbb szentet Európában. Szent Imre, Szent István és Szent László  a legkedveltebbek közé tartoznak. E három szent egy táblára faragva  segít megőrizni  magyarságát  egy Németországban élő  családnak … TovábbÁrpád-házi szentek

Bádog Krisztus

Szülő falumban, az utcánk elején állt egy fogadalmi feszület, amit még 1840-ben állítottak. A rajta függő  “bádog” Krisztus az idők viharában  lövést kapott,  megrozsdásodott, eltűnt róla az eredeti festés. Amikor  a kőkeresztet felújították, felkértek fessem meg Krisztus képét. Az eredeti lemezt megtartva, ( talán nem is az első volt) azt felületkezelve, festettem meg  a kereszten függő Krisztust.  Az újra szentelésre 2010, július 05-n került sor.  … TovábbBádog Krisztus

Szank fényhozó angyala

2013-ban  vetem részt először a szanki faragótábor munkájában. Többen a születések fáját készítették, én egy angyal szobrát faragtam. 

  A fa egy harminc éve száradó szilva rönk volt. Szinte  szikrázott  a fűrész amikor készült. 

A táborban tartott  bemutatót Gulyás Béla gyertyamártó mester, kedves  barátom.

Ő szanki címeres gyertyákat is készített  és  ebből adódott az ötlet, hogy  az angyal  gyertyát  tartson a kezében. … TovábbSzank fényhozó angyala

Keresztút Szankon

Sok évvel ezelőtt  megrajzoltam egy, tizennégy stációból álló  keresztutat, azzal a nem titkolt  vággyal, hogy  egyszer  sikerül  megfaragni. A tervek kifejezetten  faragáshoz készültek. 2017-ben  érkezett egy megkeresés, hogy Szankon  szeretnének egy keresztutat készíteni. Szank  kedves helyünk,  több alkalommal  faragtunk barátaimmal a községben. Szerető közösség  vett ott minket körül mindig.  Most örömmel  mondtam igent a felkérésre. A terveimet  rendelkezésükre bocsájtottam,  azzal, hogy egy közös alkotótáborban készüljenek  el a stációk … TovábbKeresztút Szankon

Guadalupei Szűzanya

A Mexikóban őrzött tilma  alapján faragtam a képet, hogy nővéremnek ajándékozzam.
A ” Lupita” nagy  megbecsülés övezi Mexikóban,  a Guadalupei bazilika a világ egyik leghíresebb temploma és leglátogatottabb Mária-kegyhelye.
Az indiánköpenyre (tilma) festett kép a lehajtott fejű, imára kulcsolt kezű, dicsfénnyel övezett, félholdon álló Szüzet ábrázolja. Kezében nem tart gyermeket. A félholdat angyalalak tartja. … TovábbGuadalupei Szűzanya