Jánosik

Jánosik a szlovákok nemzeti hőse. Benne testesítik meg a népi hőst, aki a dacot és az erőt, a társadalmi és emberi igazságtalansággal való határozott ellenállást jelenítette meg. Szlovák fafaragó barátaim mindegyike készített Jánosik szobrot, domborművet.
A 2014 évi homonnai alkotótábor előtt itthon elkészítettem ezt a Jánosik mellszobrot, amit az ismerkedési esten adtam át a múzeumnak meglepetésként. … TovábbJánosik

Homonnai képkeret

A homonnai ferences templom kérésére készítettem a képkeretet barokk stílusban, melyet a helyszínen aranyoztak. A felkérés szerint egy meglévő képhez kellet a keretet elkészíteni, hogy stílusában és hatásában hasonló legyen már a szentélyben lévő másik képpel. Gondos tervező munka alapján készítették el . … TovábbHomonnai képkeret

Homonnai dudás

A tizedik alkalom, amikor meghívtak Homonnára a nemzetközi alkotótábor munkájába. 2015-ben én voltam aki legtöbbször vett részt az INSITA-n. Ebből az alkalomból egy palóc dudást faragtam meg. … TovábbHomonnai dudás

Homonnai juhász

Homonnán 2014-ben a egy juhász szobrot készítettem, subás, nagybajúszú öreg juhászt. Ez már a kilencedik alkalom volt hogy résztvettem a tábor munkájában. … TovábbHomonnai juhász

Bányász

2009-ben, a homonnai alkotótábor alkalmával, Iglón voltunk kirándulni, aholis meglátogattuk Gurin Tibor jubileumi kiállítását.
Gurin Tibor a Homonnai alkotótáborok rendszeres résztvevője volt. Erre az alkalomra faragtam neki a bányász szobrot, amit a kiállításon adtam át neki, egy flaska “Turul vér” -nek keresztelt pálinkámmal. … TovábbBányász

In vino veritas

Homonnán nyolcadik alkalommal vettem részt a nemzetközi alkotótábor munkájában. 2013-ban a Borkóstoló barát szobrát készítettem el, melynek az IN VINO VERITAS címet adtam. … TovábbIn vino veritas

Homonna angyala

2012-ben, hetedik alkalommal kaptam meghívást Homonnára a nemzetközi alkotótáborba. Ez alkalommal egy angyalt faragtam, aki harsonájával hívja a a jóra való lelkeket, Homonnán és szerte a Kárpát medencében. A szobor egy új faragópadban készült, melyet erre az alaklomra készítettem. … TovábbHomonna angyala

Menyhért király Homonnán

Homonnán 2011-ben a hatodik alkalommal közös alkotás kezdődött. Elhatároztuk, hogy egy nagy betlehemet faragunk. Minden résztvevevő elkészít egy figurát. A faragásra Menyhért királyt választottam, de Gáspár és Boldizsár is az én terveim alapján készült. A teljes kollekció a Homonnai kastélyban kerül felállításra advent idején. … TovábbMenyhért király Homonnán

Kárpátok őre Homonnán

Homonnán 2010-ben az ötödik alkalommal a Kárpátok Őre figuráját faragtam meg. Ide először 2006-ban hívtak, hogy részese legyek a nemzetközi alkotótábornak. Akkor elhatároztam, lehetőleg magyar témákat fogok faragni.
A Kárpátok őre egy strázsáló katona, karddal és pajzzsal a kezében áll, a pajzson a magyar címer. … TovábbKárpátok őre Homonnán

Homonnai Szent Imre

Homonnára először 2006-ban hívtak, hogy részese legyek a nemzetközi alkotótábornak. Akkor elhatároztam, lehetőleg magyar témákat fogok faragni. 2009-ben a negyedik alkalommal Árpád-házi Szent Imre herceg alakját faragtam meg. … TovábbHomonnai Szent Imre